A víz jelenléte az életünkben az egyik legtermészetesebb dolog, sokszor észre sem vesszük, hogy mennyit elpazarolunk belőle. Pedig a világ vízkészletei is végesek. Ez az energiaforrás korlátozott mennyiségben áll a rendelkezésünkre, és hiába olcsó, attól még semmi értelme feleslegesen elpocsékolni.
Figyeljünk oda, hogy mindig zárjuk el a csapokat, és csináltassuk meg őket, ha csöpögnek. Legyünk tudatosan jelen, akármikor megnyitunk egy vízcsapot, és a szükséges mennyiségen felül ne folyassuk fölöslegesen a csapot. Szereljünk fel olyan csaptelepet, amelyik kevesebb vízfogyasztást tesz lehetővé. Ha elzártuk, a víz ne csepegjen a csapból. Ha pedig lehetséges, akár használjuk fel ugyanazt a vizet újra, más célra.
Fogmosás közben ne folyassuk a vizet, hanem zárjuk el a csapot. Percenként 5-10 liter vizet megtakarítunk vele.
Ne folyó vízzel mosogass, hanem dugd be a dugót, míg nem végzel. Kádban fürdés helyett viszont zuhanyozz, mert kevesebb vizet használsz el, ha nem eresztesz tele vízzel egy egész kádat! Nem is gondolnád, mennyi víz megy veszendőbe a WC lehúzásakor. Szerencsére már kaphatók olyan tartályok, melyekből csak addig folyik a víz, míg a zsinórt húzod, és ha azt elereszted, egyből eláll a víz is.
Figyeljünk oda a vízfogyasztásra kertünk öntözésekor is! Egy pár perces öntözés annyi vizet fogyaszt, mintha tízszer lehúznánk a WC-t, tíz percig zuhanyoznánk vagy egyszerre beindítanánk a mosó- és mosogatógépet. A fűnek valójában heti 2,5 cm vízre van szüksége, amelyben már benne van az esetleges esővíz is. Reggel vagy este öntözzük, ne a nappali melegben. Ezt a növények is jobban szeretik, és a kilocsolt vízből is kevesebb párolog el, így az jobban hasznosul.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.